Azért rendezem meg ezt a darabot, mert felettébb érdekel a párkapcsolati hűség-hűtlenség problematiká-

ja, maga a szerelem, szeretet, a valakihez való tartozás értéke a mai társadalmi berendezkedésünk normáin

belül. Továbbá foglalkoztatnak a mélyebb emberi kapcsolatok kialakulása elől való menekülés okai, ugyanis

egyre izoláltabb szigetekké válnak a 21. század gyermekei. A drámában megjelenő karakterek cselekede-
teit a magánytól való félelem atmoszférája lengi körül, mely engem alkotóként megérintett. Az általam

megvalósuló darab nézői a társtalanság árnyoldalára tekinthetnek rá, ami az ember önző és felszínes pár-
kapcsolat-kezelésének következménye. Egyéni érdekeink prioritásként való kezelését a körülöttünk élők

szenvedik el, s így pusztítjuk el a boldogság halvány reményét.
A mű Marika néni egyszerű, mégis szívbemarkoló történetével végződik, amit a Petőfi híd, budai hídfőjének
lépcsőivel való küzdelem érzékeltet. A felszínes és hűtlen emberi kapcsolatok elburjánzása, és az ebbe a

tendenciába való beletörődés miatt születhetett meg a dráma, mely most szinte minden korosztálynak ak-
tuális. A drámai alapszituációja a férfi és nő közötti passzív-agresszív lelki működésről, kegyetlen játszmák-
ról szól, amelyeket egymás között és önmagukban is folytatnak. A művet végigkísérő alapérzés a magány

vagy társasmagány, illetve az ebből fakadó irónia. Lényegi mondanivalója, hogy amennyiben kizárólag a
saját érdekeinket tartjuk szem előtt, végül magunkra maradunk, és mások boldogságát is megkeserítjük.
Embertelen viselkedés, hogy financiális okokból képesek vagyunk házasságokat tönkretenni, ráadásul
szembe megyünk azzal az értékrenddel, amit hivatásunkból fakadóan képviselnünk kellene. Jó példa erre a
pszichológus karaktere, aki az emberek lelkét hivatott gyógyítani, ám ő pár „fillérért” pont az ellenkezőjét
teszi. Elképzelésem szerint az általam létrehozandó stúdió színházi előadással a színészi játék intimebbé
válik, a néző is közelebb érezheti magát a szereplőkhöz, és a szöveg is jobban érvényesülhet.

Rendezésem során kerülni kívánom a szituációk túlmagyarázását, inkább a színpadi helyzetekből, a cse-
lekvésekből rajzolódik ki a történet. Ennek okán az egyes jelenetek bizonyos szövegrészleteit elhagynám

úgy, hogy a jelenetek esszenciája megmaradhasson. Háy János, a dráma írója, az első hat jelenetben a
helyzetek feszültségét egy-egy hazugságra építi fel, melyekben le is buktatja a karaktereket és ironikusan
reprezentálja az emberi természetet. Láttatja, hogy milyen, amikor teljesen sarokba szorítanak, vagy épp
saját magunkat szorítjuk sarokba. Nem lehet ezekben a jelenetekben nem magunkra ismerni, még ha csak
asszociációk szintjén is, hiszen mind hazudunk, csalunk, kihasználjuk egymást, amennyiben saját érdekeink
úgy kívánják. Háy tökéletes tükröt tart az olvasónak, ami egyszerre gyomorforgató és humoros képet mutat.
A darab második része inkább a karakterek véleményalkotásairól, a konklúzióik levonásáról szól, melyekben

már nem a drámai helyzetek izgalma visz érzelmileg előre, hanem a boldogsághoz való ragaszkodás hiá-
bavalóságának megélése és megmagyarázása. Rám legnagyobb hatással a temetés-jelenet groteszksége,

irracionalitása volt, hiszen akkor találkozik egymással valamennyi női karakter, mégsincs kibontva benne a

halál vagy az addig megismert számtalan csalás és hazugság. Ebből születhetne ugyanis végzetes konflik-
tus, de a színpadon egy teljesen bagatell szituációt látunk, mely mögött a dráma egyik csúcspontja rejtőzik

. Továbbá az Öreg néni hirtelen jött őszinte vallomása elhunyt férjéről, és együgyű reflektálása a jelenre, az

ami összefoglalja a lényegi mondanivalót. Ezenfelül leigazolja a drámában felvetett problémák megoldásá-
nak nehézségét, vagy épp a megoldást lehetetleníti el. Nem ad egyértelmű reményt, hisz nem is feladata,

de konkrétan megfogalmazza a kérdést: „Ha így folytatjuk, vajon lesz-e életünk végén bármi értékelhető,
melyre mosolyogni tudunk őszintén, minden kétség nélkül?”

A látványtervezőket arra szeretném ösztönözni – személyes meglátásaikat is figyelembe véve –, hogy vi-
lágos színű, letisztult teret alkossanak. Azt szeretném, hogy a díszlet ellenpontozza a szöveg által kibomló

emberi gyengeségeket, ugyanakkor érzetben adja vissza a magány steril hűvösségét. A darab színpad-
ra állításának célja, hogy a közönség soraiban ülők saját életükre is a szereplők által felkínált viselkedési

mintázatokon keresztül tekinthessenek rá, s gondolkodhassanak el azon, hogy elég önreflektívek-e, nem-e
ugyanígy tesznek-e nap mint nap. Megtisztelő lenne, ha a nézőkre emocionális hatással tudnánk lenni és
legalább emberi kapcsolataik újradefiniálásában segíthetnénk őket. Erre jó példa lenne, ha a nézők úgy
jönnének ki az előadásról, hogy megcsókolják szerelmüket, vagy felhívják nagyszüleiket, szüleiket, hogy

hogylétükről kérdezzék őket, vagy legalább pár napig előtérbe helyezzék a körülöttük lévők érzéseit, vágya-
it. Rendezőként feladatomnak érzem, hogy elősegítsem a kiegyensúlyozott párkapcsolatok kialakulását.

Az előadás plasztikus fehér térben játszódik, a helyszínek hangulatához és könnyebb beazonosításához

vetítés-technikát használunk. A színészek hol a realista, hol az abszurd színjátszás alapelveit hívják segítsé-
gül szerepük megfogalmazásához. Az előadás interaktív, kis térben játszódik, és a brechti dramaturgiához

hasonlóan songokkal is rendelkezik. Az abszurd színjátszás több szempontból értelmezhető egy adott szi-
tuációban: az egymásra való reakciókban rejlő színekben, a helyzethez való viszonyulásokatban. A szerep

szándékából kiindulva a nem megszokottat választjuk, azt idézőjelbe téve formáljuk. Ezzel az idézőjelet és
a nem megszokott reakciót a partner természetesnek veszi és nem törődik azzal, hogy a szerep lebuktatja

benső világát., Úgy tesz, mintha nem venné észre, és a nem megszokottra megszokottan reagál, így üt-
köztetjök a racionálist az irracionálissal és kapjuk meg az abszurd színjátszás csodáit, amellyel többrétegű

értelmezésre és szélesebb körű befogadhatóságra adunk lehetőséget a nézők számára.

Gaál Attila Csaba 2022.01.05.